11/26/2018

Dublin

Ultra Low Cost Dublin Howth

Debrecenből a téli időszakban jutányos árakon lehet London Luton repülőjegyet
venni.Luton-ból nagyon sok Európai főváros érhető el átszállással,most Dublin-ra esett a választásom, Itt nem engedik leszálni a Wizzair-t, ezért Lutonból a Ryanair-rel repültem tovább.


2018 november 21

W6 7853 DEB-LTN (3190 wizzpont) 18 óra 00-tól 19 óra 55-ig eseménytelen út,ablak mellett.A 10 kg-os csomagomat ingyen még feladhattam, így el voltam látva folyadékkal.

2018 november 22

FR 331 LTN-DUB (14,99 font) 06 óra 30-tól 07 óra 50-ig Életemben először ültem vészkijárat mellett 17A. A nagy sietségben a safety demo-t sem adták elő. A férfi utaskisérők mindenkinek elmondták ,hogy tanulmányozzuk az előttünk lévő űlésre ragasztott instrukciókat.Dublin reptere elég nagy a kijutást megkönnyítik a mozgójárdák.A WHSmiths-ben vettem meg a 24 órás tourist leap cardot 10 euro-ért, majd a 747-es épület elől induló airport express-sel 30 perc alatt az O'connell street-en voltam.( A buszból több nevezetesség is látható volt útközben)


                                  O'connell street Spire

Az O'connell-en megcsodáltam a Spire-t és a Főposta épületét majd felszálva a 123-as buszra elmentem a James street-re a Guiness sörgyárhoz.Az interaktiv látogatóközpontba nem mentem be,(20 euróba és sok időbe telt volna .)  de vele szemben belestem egy korabeli gyárcsarnokba.

                                  St James kapu Guiness sörgyár

40-es buszra szálltam ami vissza vitt az O'connell híd lábához,innen 300 méterre volt a Ha'penny híd (Félpennys híd)a Liffey folyón .
Ha'penny híd  a Liffey folyón

Mellette a bulinegyed a Temple barral, élőzenét szerettem volna,de az még délelőtt nem kezdődött el.

                                    Temple bar  Ír kocsma

Vissza sétáltam az O'connell hídhoz és a 40-es busszal az 1594-ben alapított  Trinity College-ig mentem .Ide járt Oscar Wilde és Samuel Beckett is.A legnagyobb nevezeteségük a Kellsi kódex a 9.-ik századból amit belépődíj mellett meg is lehet nézni.( A netről a teljes kódex pdf-ben ingyen letölthető )

                                      Trinity College 1

                               Trinity College 2
                                       Trinity College 3

Innen a 200 méterre lévő Molly Malone kagylóárus lány szobrához mentem ami Dublin jelképe.

                                   Molly Malone  szobra

Innen nyilt a Grafton street (sétáló utca.)Egy gitáros énekes lány lépett (csak) fel Magyar neve ellenére Brazil volt.A sétáló utca végétől nem volt túl messze a National Museum of Ireland-Archeology ami ingyenesen látogatható igényes állami múzeum.A kelta aranykincsek szemkápráztatóak,de a viking idők hétköznapjaiba is bepillantást nyerhetünk. Innen gyalog  a Merrion Square-re mentem megnézni Oscar Wilde ( a boldog herceg )  szobrát a parkban és vele szemben a házat ahol lakott az író.

                        Oscar Wilde szobra régi otthonával szemben

A szoborral szemközti padon megpihentem és haraptam is pár falatot . Rövid séta ide a Pearse DART állomás (ami a magyar HÉV-nek felel meg )11 megállóra volt Howth, ami egy halászfalú.A kb félóra útidő pihenőnek is jó volt.A Howth-i vonatállomástól könnyű sétával a tengerpartig mentem,innen néztem meg az Írország szeme szigetet,a világitótornyot és a szemtelen sirályokat.DART-tal visszatértem Dublinba, de most a Connolly állomáson szálltam le, innen 2 perc séta volt a Liffey folyó, útközben betértem az EPIC emigration múzeumba,ami olyan volt kicsit mint egy bevásárló központ.A folyóparton magaslik a Vámház, a Samuel Beckett híd és a Jeanie Johnston óceánjáró vitorlás másolata.A Connolly és a folyópart között 1 perc sétára közlekedett a Red Luas ( piros villamos), amivel elmentem a Smithfield állomásig.A Jameson Whisky lepárló "múzeum" itt található.A földszinti kocsma rész nagyon hangulatos a helyiség közepén meghagyták a korabeli lepárló kazánját az épület előtt egy hatalmas lepárló tartály található.(Az emeleten fizetős fotó kiállítás van sztorizgatós kostólással egybekötve.)Red Luas-sal tovább mentem a James's megállóig ahol átszálltam a 123-as buszra mellyel a High street-ig mentem, innen egy buszmegállónyi séta (mert ritkán jön a 49-es busz )a St Patrick cathedral aminek a nevezetessége, hogy itt volt esperes Johnatan Swift a Gulliver írója a sírja a bejárattól jobbra az első oszlop előtt található,mellette üvegvitrinben az író halotti maszkjai és a Gulliver korabeli kiadásai )17 óra 30 kor kezdődött az esti éneklős mise, de már hamarabb beengedtek.(a bejáratnál megígértették ,hogy nem fogok fényképezni ezért fotóm nincs bentről.)Aki nem mise időben megy, annak pár eurós belépővel kell számolnia.Innen vissza gyalogoltam a Christ church-ig (a High street-i buszmegálló) ahol szintén éneklős mise volt.A templom mellett csináltam néhány fotót a hajléktalan Jézus szoborról,

                         A hajléktalan Jézus szobra

majd a temlom előtti buszmegállóból induló 747-sel kimentem a repülőtérre.Az ír Spar-ban vett vacsora után pihentem, vártam a gépemet. FR 342 DUB-LTN (14,99 font) 21 óra 50-től 23 óra 00-ig Itt nem ültem ablak mellett de az utat Lutonig végig aludtam.

2018.november 23

 Reggel bementem Londonba a korábbi útjaimon kimaradt látnivalókat pótolni,de az már egy másik történet.
W6 7854 LTN-DEB (5290 wizzpont) 21 óra 35-től 01 óra 15-ig ablak mellett, és igen ezt a szakaszt is végig aludtam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése