Ultra rövid fapados
A wizzair kihasználva az airberlin csődjét 2017 őszén
bejelentette új desztinációját Berlin (Schönefeld)-t.Nem gondolva hogy
március végén ennyire szeszélyes időjárás lesz, foglaltam
egy két félnapból álló kört. Egy menetrendmódosításnak
köszönhetően az ár menetközben tovább csökkent így 4500
wizzair pontra jött ki retúrba.
2018 március 20:
Egy ismerősöm szívességből felvitt
ferihegyre.22 óra 30 ra értünk fel .(Vonatra nem kellett költeni)
2018 március 21:
Reggel pihenten ébredtem.Az
utasbiztonsági vizsgálat után bekvártélyoztam magam a
mastercard lounge-ba ahol megreggeliztem és a neten
vizslattam Berlin időjárását ami nem sok jóval
kecsegtetett.(a lounge kinálatának minősége szerintem nem
a wizzair kártyások miatt esett,hanem az üzemeltető váltás
miatt.) 10 óra után támadtam meg a B19-es kaput ahonnan a
gépem indult.Az új csomagszabály miatt igyekeztem elől állni ,
hogy a csomagomat prio nélkül felvihessem.( Nem nagyon foglal-
koztak vele ! Visszafelé a csomagok méretét se nézték a priosokat
se engedték előre. ) W6 2315 - Airbus a321 - 35F (ablak
mellett) 11 óra 25 -től 12 óra 55-ig Időben érkeztünk
eseménytelen út.Kellemes napsütéses idő fogadott. A reptér
előtt egy fedett út vezet az S-bahn állomásra ahol
automatából megvettem az ABC zónára szóló napijegyet 7.7
euróért.kb 10 perc várakozás után megjött az RE7 jelű
airport express nevű vonat mely 22 perc alatt elérte az
Alexanderplatz-ot.A tévétorony - a világóra - a városháza
(Rotes Rathaus) megnézése után a 100-as busszal mentem el
a Lustgarden állomásig (múzeum sziget) ahol megnéztem
kivülről a Dóm-ot az Altes museumot és a 100 méterre lévő
Radison Blue hotel hall-jában lévő akváriumot ami 1000000
liter vizzel van feltöltve.A 100-as buszra vissza szálva
elmentem a Reichstag-ig, ami előtt kurdok tüntettek a
törökök ellen.Amig vissza sétáltam a nem messze levő
Brandenburgi kapuhoz útközben megnéztem a világháború Roma
áldozatainak emlékművét.Nagyon jó érzés volt átmenni a
Brandenburgi kapun.Tovább buszoztam a Győzelmi oszlophoz
ami a Tiergarten park közepén helyezkedik el.(Sem angyalok
sem Bono nem űlt a tetején :) ) 100-sal tovább a
Breitscheidplatz-ig ahol megnéztem belűlről is a Vilmos
császár emléktemplomot és a mellé épített modern templom
részt is ( Ennek sem állt angyal a tetején ,de lehet hogy
csak én nem láttam :) ) 100-sal egy megálló az állatkertig
ahol átszálltam az U2-es földalattira amivel elmentem a
Potsdamer platz-ig a berlini falból hagytak itt egy kis
mementót.A környék kiemelkedő modern épületei a Kollhoff
tower az DB székház és a Sony center.A következő állomás
az Ebertstasse és a Voss-strase sarka,ami rövid sétára
volt a Potsdamer platz-tól itt állt Speer Új kancelláriája
,most egy modern épület van itt. Innen 200 méterre állt
hitler bunkerje, ahol most egy lakótelepi parkoló
áll.Szinte mellette az amerikai nagykövetség mellett
fekszik a világháború Holocaust áldozatainak emlékműve
(több száz betonkocka) és információs múzeuma.Innen
visszatértem a Potsdamer platz-ra ahonnan U2-U6 kombóval
elmentem a Kochstrasse-ra itt állt a Checkpoint Charlie,
ami most ott van az csak egy turista csapda (3 euróért
lehet fotózkodni a beöltözött statisztákkal)Itt még megnéztem
egy ingyenes fal múzeumot. U6-U1 kombóval elmentem az East
side gallery-hez ahol a berlini fal hosszabb szakaszát meghagyták
a Spree folyó partján és modern graffiti festők munkáival vannak
díszítve.Itt már be sötétedett az Oberbaum hídról jól látszott a
kivilágított tévétorony.U1-U2 vel visszamentem az Alex-re és
100-as busszal elmentem a Bebelplatz-ra megnéztem kivilágítva
Micha Ullmann Földalatti könyvtár című alkotását a nácik itt égették
a könyveket a Humboldt egyetem előtt. Az idő 21 óra körül járt az
Alex-ről innen már csak aludni menni volt erőm.
2018 március 21 : Fél 7-kor keltem a tegnapi remek időjárásnak
nyoma sem volt, amikor nem a hó esett, akkor az eső kezdett rá ömleni.
Emiatt úgy döntöttem a városnézést befejeztem annak elennére
hogy 08-ra jegyem volt a Reichstag-ba. A gépem indulásáig az időt
netezéssel ,pihengetéssel töltöttem .15óra 25-kor indult a gépem W6
2316 airbus a320 18a (ablak mellett) A wizz butik forgalmát én lendítettem
fel a fiam közelgő születésnapjára vettem egy a321-es repülőmodellt.A gép
pontosan érkezett,késő este lett mire haza vonatoztam Debrecenbe.A teljes
út alacsony költségvetése kompenzálta a második nap rossz időjárását.A kimaradt
látnivalókat majd egy másik alkalommal fogom megnézni.
UPDATE : 2018 augusztus 30.-31.-én kis családommal repültünk egy kört Berlinbe ( kihasználva a 3000 ft -os jegyeket a nyári iskolaszünetben )A Máv többször próbálta bizonyítani, hogy nem éri el a balkáni szinvonalat sem.( Késések , állomáson nem nyíló ajtó,de a Ceglédi vonat sem ment tovább Monornál.) A wizzair új poggyász szabálya miatt kisebb hátizsákokkal utaztunk , ami jó választásnak tűnt látva a tömeget a check in pultoknál, DE a gépre közepes böröndöket is felvittek a nem priority-sek is . A gépek pontosan érkeztek oda vissza sikerült ablaknál ülnöm (a 321 22F /21F)Pótólva a márciusi hiányosságokat a Reichstag kupolában kezdtünk ez volt az egyetlen kötött programmunk ( közelről megnéztük hová tűzték ki a szovjetek a zászlót ), az Unter den Lindenen a Wolksvagen Forum-ot néztük meg, A Tiergarten-ben a Szovjet emlékművet és a Reichstag melletti Új kancelláriát. A földallatti könyvtárat most nappal néztem meg.Az Alexen a Galeria Kaufhof-ban magyar kürtőskalácsos árulta portékáját. A Friedrich strasse-n próbáltuk vásárlónak álcázni magunk a Rolex és a Nespresso boltokban.A túra többi részében a márciusi túrát ismételtük meg .Jól sikerült kis út volt ,mindenki jól érezte magát, (a Máv mindent megtett hogy ne így legyen .)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése